AZ IMMUNRENDSZER HÁROM VÉDELMI VONALA – immunerősítés étkezéssel fiatal korban

2020 március 11. Tóth Gábor

Az immunrendszer és a táplálkozás kapcsolata szakmai szemmel - kétrészes cikksorozatában ezt járja körbe Tóth Gábor Bio Gabi. A cikket korábban egy gyermekorvosok számára szolgáló szakmai lapban jelentették meg. Az első részben a belső antioxidáns mechanizmusokkal és azok katalizátoraival foglalkoztunk, illetve érintettük a C-vitamin kérdéskörét. A mostani részben pedig folytatjuk szakmai barangolásunkat ebben az izgalmas mikrovilágban. 

RETTEGÉS HELYETT: IMMUNERŐSÍTÉS FIATAL KORBAN- tudatos étrenddel

2020 február 29. Tóth Gábor

A média és a vásárlók a koronavírus lázában égnek. Mi itt az Ételemnél a gyakorlati megoldásokban hiszünk! EZEN a linken ingyenesen letöltheted Bio Gabi e-könyvét Hogyan védjük egészségünket világjárványok idején címmel. Most pedig megosztjuk veletek Tóth Gábor egyik két részes írását, amelyet korábban jelentetett meg egy gyermekorvosok számára szolgáló szakmai lapban. Igyekeztünk a szakmai anyagot közérthetővé tenni, de meghagyni a tudományos kereteket. Fogadjátok szeretettel az első részt!

EGY TÖKÉLETES REGGELI: FEHÉRJÉS ZABKÁSA

2020 január 4. Szalontai Ildikó

Ez a csodás recept egy valóban tökéletes reggeli, teli mindenféle jóval: fehérjével, rostokkal, lassan felszívódó szénhidrátokkal, antioxidánsokkal megkoronázva. Mindenkinek ajánlom, aki egészséges, tápláló, gyorsan elkészíthető reggelire vágyik. Régebben próbálkoztam a zabkásával reggelire, de én – sok emberrel ellentétben - rövid időn belül farkaséhséget éreztem, és egyáltalán nem volt jó a közérzetem tőle. Ez a változat viszont (növényi) fehérjével dúsított, ezért számomra kiegyensúlyozottabb változat, tényleg órákon keresztül jóllakott és energikus vagyok tőle.

DÉL-AMERIKÁBAN A DIETETIKUS: GASZTRO-BESZÁMOLÓ sok fotóval

2019 április 28. Horzsa Krisztina

Ebben a cikkben egy étel-úti beszámolót szeretnék veletek megosztani, hiszen volt szerencsém 2,5 hétre elutazni Dél-Amerika két csodás országába: Peruba és Bolíviába. Naná, hogy igyekeztem minél több helyi ételt kipróbálni (nem én lennék, ha nem így tettem volna, sőt itthon még mondták is, hogy nekem ez szinte kötelező :D ) és hát bevallom, nem kellett erőszakkal rávenni.     Az első dolog, ami számomra hatalmas élmény volt ételek tekintetében, azok a gyümölcsök! Te jó ég! Ilyen finom, édes mangót, ananászt, banánt szerintem nem ettem soha, tuti nem kényszer-érettek.

3 HATÉKONY MEGOLDÁS A TÉLI IMMUNERŐSÍTÉSHEZ

2018 december 2. Tóth Gábor

Sokszor felmerülő kérdés: mi a teendőnk az étrend-kiegészítők használata terén a téli időszak közeledtével? Tudjuk, hogy szükségünk van antioxidáns vitaminokra, ásványi anyagokra, nyomelemekre, így nem kevesen nekilátnak a „multivitaminok” beszerzésének és bevitelének. Úgy gondoljuk, nincs más dolgunk, minthogy a szokásos „A-Z-ig” termékeket megvesszük évről-évre, és megnyugtatásul egész télen ezeket használjuk.

SZÓ SZERINT ÓRIÁSI VITAMINBOMBA

2018 november 27. Horzsa Krisztina

Találós kérdés: Mi az, aminek formája változatos, belül narancssárga is lehet és egy óriási vitaminbomba? Hát persze, hogy a sütőtök - aminek végre újra itt a szezonja!

NAPOZZUNK OKOSAN ÉS TUDATOSAN!

2018 augusztus 9. Szalontai Ildikó

Tombol a nyár, és én nyári gyerek lévén imádok napon lenni, friss levegőn sportolni  – ha nincs rekkenő hőség – de igazán szeretek strandolni, úszkálni, olvasgatni és még horgászni  is. :) Érezhetően feltölti a szervezetemet, és télen nagyon tud hiányozni a napsütés. Szerencsére könnyen barnulok, mégis nagyon hasznosnak érzem a magas béta-karotin tartalmú zöldségek és gyümölcsök, a sárgarépa, sárgadinnye, papaya, édesburgonya fogyasztását. Mostanában az édesburgonya mellett  nagy kedvencem lett a homoktövis, ami szintén csodás béta-karotin forrás és mellette még fantasztikus energiát is ad nekem.

SZENT-GYÖRGYI ALBERT KEVÉSBÉ ISMERT, DE FONTOS FELFEDEZÉSE

2018 július 5. Tóth Gábor

Cikksorozatunk első részében arról mesélt Bio Gabi, hogy miért fontos nyáron mindenféle színes táplálékot juttatni a szervezetünkbe, a második részben pedig konkrét javaslatokat tett, hogy mit együnk a szemünk világának védelme, és a stroke megelőzése érdekében. Most újabb fontos titkokba avat be bennünket - mit együnk és miért?

ÓVD A SZEMED VILÁGÁT A TÁPLÁLKOZÁSODDAL!

2018 június 28. Tóth Gábor

Mi az az ételcsoport, aminek fogyasztásával színesebbnek láthatod a világot - szó szerint? Bemutatunk két fontos vegyületet, amelyeknek szerepe a szervezetünkben, hogy védjék a szem sejtjeit, valamint erősítsék a hajszálereket, így az érbetegségek és a stroke ellen is megóvhatnak.