Haris Éva

Egészségügyi szaktanár vagyok. Az emberi test működésének csodálója. Közel 10 évet dolgoztam kórházban, betegágy mellett, aztán jópár évig oktattam aerobikot és tartottam személyi edzéseket, egy életmód magazin szerkesztője voltam, 11 évig egy egészségügyi középiskolában tanítottam (heti egyszer még visszajárok, nem bírok elszakadni), de részt veszek edzőképzésben is és táplálkozás-tanácsadókat is tanítok. Közel 15 éve foglalkozom táplálkozással, folyamatosan tanulok, és egyre tágabb szemekkel nézem, hogyan is működik egy egységes rendszerben a test és a lélek.
Mentálhigiénés segítő szakot végeztem, hogy megértsem, miért is nehéz életmódot váltani, leszokni az egészséget rontó szokásainkról.
Nagyon érdekel a tradicionális kínai medicina. 5 évente felülbírálom a tudásom jelentős részét, hiszen a táplálkozástudomány egy folyamatosan fejlődő diszciplína!
Pár éve a táplálkozás mellett új szerelem jött az életembe: a hormonok és a táplálkozás összefüggései. Hihetetlen felfedezéseket teszek, mint elméletben, mint gyakorlatban. A hitvallásom, hogy használható tudást kell az embereknek adni az egészségük megőrzéséhez. Tanárnak születtem, és ezt a képességem kamatoztatom a táplálkozás terén is. Több mint 300 embernek segítettem már életmódot váltani, több sportoló életébe hoztam el a változást a jól beállított funkcionális étkezéssel. Nagyon szeretem a munkám, és magam vagyok a saját cégérem, hiszen 47 évesen, kiváló kondícióval, munkabíró képességgel és optimizmussal élem az életem és teszem a dolgom. Jó magam carnivor vagyok, így kicsit talán kilógok a sorból, de tudom, hogy vannak olyan állapotok, amikor a növényi étrend csodákat tesz.