MIÉRT AZT ESSZÜK, AMIT ESZÜNK? – avagy a táplálkozási szocializáció

2020 január 17. Haris Éva

Azt, hogy kik vagyunk, hogy mivé válhatunk, hogy hogyan élünk vagy hogyan élhetnénk, mind-mind a szocializáció során tanuljuk meg, sajátítjuk el és tesszük magunkévá. A szocializáció egy tanulási folyamat, amely a születéstől a halálig tart. Lényegében azokat a normákat, értékeket, hagyományokat, nézeteket, attitűdöket sajátítjuk el, amelyek az adott kultúrában, környezetében használatosak. Természetesen a táplálkozási szokásainkat is a szocializáció alakítja ki, aztán pedig tudásunk, kedvünk, megítélésünk és tapasztalataink alapján változtathatjuk. Barangoljunk egy kicsit közösen a történelmi korokban, hogy melyik milyen nyomot hagyott a jelenlegi táplálkozási szokásainkban, és miként jelennek meg manapság az egyes szocializációs színtereken.

 

Az ősembernek még nem volt választási lehetősége, hogy mit egyen és hogyan készítse el. Őseink étkezésében a nyers húsok, a szabad tűzön elkészített sültek, majd később a különböző gabonafélék jelentették a táplálék legnagyobb részét. A sokszor keveset elv is megvalósult, a mozgás pedig a túlélés része volt. Vannak ma is élő zárt közösségek (törzsek), amelyek még szinte úgy élnek, mint az ősemberek. Étrendjük csak nagyon keveset módosult az ősidők óta. Nincs szuvas foguk, tökéletes a látásuk, nem kínozza őket ízületi gyulladás, cukorbaj, magas vérnyomás, de a depresszió, a skizofrénia és a rák is szinte ismeretlenek számukra. Tehát a kezdetekkor táplálkozásunk még száz százalékon alkalmazkodott az akkori elvárásokhoz, de alapelveiben még ma is megállja a helyét.

 

Ha ugrunk egy nagyot a történelemben, és a honfoglalás előtti korba, a magyarok uráli őshazájába látogatunk, alig látunk különbséget a táplálkozás terén. Az eszközök, valamint az életkörülmények sokat javultak, de a fő eledel itt is a hús, főleg a vad ételek, a különböző gabonafélék őrleményei, a kásák és a sütött lepények. Az idők során nagyon sokat változott a magyar konyha és különböző népek szokásait, alapanyagit is átvettük.

 

A XVII.-XVIII. században megjelenik a cukor, vanília, csokoládé és a tejszín. Találkozhatunk a keményítő, élesztő és pácolásra alkalmas fűszerekkel is, elterjedt a sertészsírban történő sütés-főzés. Gyakori az édességek fogyasztása pl.: tejben főtt galuska, kalács, mézeskalács, kifli, piskóta, madártej, grillázs, kétszersült, megtalálhatjuk a sózott jéggel vagy hóval fagyasztott fagylaltféléket.             

A XIX. századból már számos utazó leírásából ismerjük a magyar konyhát. A pesti közönség éppúgy szereti a rántott csirkét, mint a bécsi, több utazó ajánlja a gulyást és a paprikás csirkét. A vendéglőkben majdnem minden ételt paprikáznak: van paprikás hal, paprikás hús, paprikás szalonna…

 

Ebből a nagy egyvelegből alakult ki a jellegzetes magyar konyha:

 

  • • a sertészsír, a vöröshagyma és a fűszerpaprika trió együttes használata
  • • a sertéshús és sertészsír domináns alkalmazása
  • • a tejföl nagymértékű felhasználása
  • • sajátos ételkészítési módok (pörköltalap készítés, pirítva párolás, rántás, sűrítés)
  • • sajátos fűszerezési eljárások
  • • magas szénhidráttartalmú köretek és főzelékek fogyasztása

 

A mi méltán világhírű magyar konyhánkat sok jelzővel lehet illetni, de az egészséges csak a sor végén jelenne meg. Nekünk – sok más néppel együtt – igencsak rögös utat kell bejárnunk az egészséges táplálkozáshoz vezető úton, hiszen a jól megszokott magyaros ízek közelebb állnak az egészségtelenhez, mint szeretnénk, és ebben szerves része van a környezetünknek, hiszen abból főzünk, amink van…

 

Mit eszik a gyerek?

 

Azt nem kell bebizonyítanom, hogy a gyerek azt és úgy eszi, ahogy a szülő, így alakul ki az országokra jellemző konyha is, anyáról lányára, generációról generációra. A táplálkozási szokások már gyermekkorban kialakulnak, hiszen a kicsik ilyenkor tanulják meg a helyes ételválasztást, az étkezési ritmust, ebben a korban formálódik az ízlés, és rögzülnek a táplálkozási minták, valamint a táplálkozási magatartás is. Ha ebben az életkorban jó szokások rögzülnek, akkor a későbbiekben, felnőttként ezt a habitust fogják folytatni. A gyerekek szinte kivétel nélkül a megfelelő ütemű gyarapodáshoz szükséges étvággyal születnek. A baj ott van, hogy van egy másik velük született tulajdonság, a makacsság, így akár már a pár hónapos csecsemő rossz evő lesz, ha folyamatosan unszolják neki a tejet vagy tápszert.

Egyetlen kommunikációs eszközzel születünk, és ez a sírás, ezzel kell kifejezni mindent: „unatkozom, félek, egyedül vagyok, foglalkozz velem, érezni akarlak, bepisiltem, bekakiltam, fájdalmam van, éhes vagyok”. A figyelmes anyukák pár hét alatt megtanulják a különböző sírások mögötti tartalmat. (A babák sírását kutatók szerint a hosszas, szünetekkel tarkított sírás jelzi az éhséget). 

 

Mi lesz a kevésbé figyelmes anyukák gyermekeivel? Enni kapnak, ha szomorúak, enni kapnak, ha vidámak, enni kapnak, ha unatkoznak, és ezek a szokások rögzülnek. Mit is fog csinálni a felnőttként? Eszik bánatában, eszik örömében, eszik unalmában!

 

Ahogy cseperedik a gyermek, egyre többet észlel a külvilágból. A legtöbb attitűd, amit lát, természetesen az anyai, hiszen a napja legnagyobb részét vele tölti. Amennyiben a szülők súlya meghaladja az átlagos értéket, a gyermekeknél 80 százalékos az elhízás kockázata, ebben szerepet játszanak örökletes tényezők is ez vitathatatlan, de nagyon nagymértékben befolyásolják a szülők egészségtelen étkezési szokásai, amit a gyerek „lemásol”. Ha az anyuka csak egyszer eszik napjában és azt is főzés-mosás-takarítás közben futtában, a gyermek is hasonlóan fog tenni, hiszen ezt látja, ebben szocializálódik. Ha az anyuka kevés vizet iszik, akkor gyermeknek sem fog beépülni a vízfogyasztás a szokásai közé. Az édesszájú anyuka sütiket süt, a sót kedvelő anyuka sóz, a zsírban gazdag ételeket kedvelő anyuka bő szaftban csülköt készít, így a gyermek is ezt eszi.

 

Következő szocializációs színtér az óvoda és az iskola. Amikor a család alapanyag repertoárja, ízlése, konyhatechnikája egysíkú, a gyermek az oviban találkozik rengeteg új ízzel, új étellel, és egy új étkezési helyszínnel. A sok újdonság a gyermeket rossz evővé, válogatóssá és nassolóvá teszi. Ráadásul a szülő sem ül az ebédlőasztalnál, és nem kínálja az ételt és nem akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk, hanem amikor ebédidő van. Az otthon rosszul – vagy egyáltalán nem – szervezett napirendek, az oviban okozzák a legtöbb – nem csak étkezéssel kapcsolatos – problémát. Az egészségtelen táplálkozási szokások köre bővül, és egyre jobban rögzül.

 

Haladjunk tovább az életkorokban, a kamaszkorral olyan pszichés változások uralják a felcseperedő nemzedék testét és lelkét, hogy a táplálkozás századrendűvé válik, és mint egy kényszerű rossz van jelen az életükben. Nagyon könnyen összeegyeztethető az életükkel a gyorséttermi étkezés, a mennyiségi túlkapások – mind a táplálék elutasítása, mind a farkasétvágy – és a minőség háttérbe helyezése. Mivel ebben az időben a társkörnyezet határozza meg a szocializáció fő fonalát, a szülői ráhatás itt már szinte reménytelen.

Aztán felnőtté válunk, jön az élet, a rohanás, a pénzhajhászás, a három műszak, a család a gyerekek. Akkor kapunk csak észbe, mikor a reggeli vércukor értékünk meghaladja az optimálist, mikor az ízületeinkben érezzük a túlsúlyunkat, vagy esetleg a vérnyomásunk lesz magasabb a kelleténél.

 

Nem igaz, hogy felnőttkorban nem tudjuk befolyásolni a táplálkozási szokásokat, azonban ha egy rossz habitus már kialakult, hosszabb és nehezebb pozitív irányba változtatni, de mindenképpen megéri tenni érte. Hiszen ahogy írtam, a szocializáció – és a változás lehetősége – egészen életünk végéig tart. Sohasem késő, de lehetne előbb!

 

Haris Éva
Egészségügyi szaktanár

 

MOSOLYT AZ ÚJ ÉVRE! – A NEVETÉS EREJE

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!


Vissza