FEHÉRJE ÉS GYÜMÖLCSSZELETEK: MI TÖRTÉNIK, HA AZ IPAR NEM LÉP KÖZBE?

2019 augusztus 4. Tóth Gábor

A reformtáplálkozás előretörésével számos reggeli-alternatíva megjelent, főként a müzlifélék, gabonapelyhek. A müzlifélék területén belül is elkülöníthetünk hasznosabb és kevésbé hasznosabb formákat, mivel az élelmiszeripar e területbe is „belenyúlt”. Nem mindegy, hogy futószalagszerűen termelt, ízesített, adalékolt ipari müzlit vásárolunk, vagy előnyösebb biokészítményeket, illetve családi vállalkozások termékeit.

A reformétrend egyre inkább összefonódik a sporttal, nem véletlen tehát, hogy az élelmi rostban gazdag készítmények mellett elterjedtek a fehérje alapú fejlesztések is. Eleinte az olcsó tejsavó és szójaalapú fehérjeporok, fogyasztóitalok jelentek meg (sőt ezek mind a mai napig jelen vannak, bár nem kevés problémát okoznak), majd a kereslet a vegán és gluténmentes termékek felé kezdett tolódni napjainkra – érthető okokból.

                  

A reggeliző termékeken túl, igény mutatkozott az egészségtudatos táplálkozásban olyan, kis étkezésre alkalmas fejlesztések iránt, amelyekkel napközben tudunk élni – nemcsak „bűntelenül”, hanem testünk építésére.

                              

Ilyen módon ma már elérhető számos gyümölcsszelet, amelyek hozzáadott cukor nélkül, aszalványok összepréselésével, esetleg aprított magvak hozzáadásával készülnek, természetes ízesítőkkel. Ezek nem azonosak a cukorszirup adagolásával készülő, ipari gabonapelyhekből álló müzliszeletekkel, amelyek jelentős része hozzáadott cukor. A gyümölcsszeletek ma már hasznos alternatívák lehetnek a mindennapokban, és jól helyettesíthetik a finom pékárukat, csokoládékat, egyéb édességeket. Ez utóbbiak felelősek az elhízás legnagyobb részéért, a magyar polgár naponta 500-1000 kcal között nassol úgy, hogy erről gyakran nem is vesz tudomást!

                           

Szerencsés, ha nem mindig a szokványos datolyaalapú termékeket keressük (bár a datolya is hasznos aszalvány), hanem hazai régióból származó gyümölcsökből álló, pálmazsírmentes termékeket. Szintén érdemes figyelni arra, hogy ne kénezett aszalványokat fogyasszunk, mivel ez hosszabb távon nem előnyös az idegrendszernek. (A kénezést kötelező jelezni a címkén.) Természetesen e szeleteknek is van energia- és szénhidráttartalma, azonban élelmi rostban gazdagok és mértéktartó használat mellett a diétákba beilleszthetők.

A gyümölcsszeleteknél még izgalmasabb fejlesztői munka a fehérjeszeletek gyártása. A napjainkban kapható számos termék „összeillesztett”, fehérjékből (tejsavófehérje, szójafehérje, búzafehérje), adalékanyagokkal (nem ritkán tartósítószerrel) és maltodextrinnel vagy más édesítőkkel gyártott nagyüzemi készítmények. Jó részük cukrot is tartalmaz, amit a gyanútlan fogyasztó nem is sejt, amennyiben nem olvassa el az összetevők listáját – alapból a fehérjeszeletről az egészséges élelmiszerre asszociálunk, nem pedig egy cukros készítményre. 

               

Az új generációs fehérjeszeletek azonban követik a legfrissebb trendeket is, így vegán, gluténmentes, hozzáadott cukor, édesítőszer és adalékanyag nélküli kézműves készítmények, lehetőleg bio alapanyagok, aszalt gyümölcsök felhasználásával. Hasznos, ha szóját, mogyorót és pálmazsírt nem tartalmazó fejlesztéseket keresünk.

A fehérje- és gyümölcsszeletek révén rendkívül hatékonyan véghezvihetjük egy időben a tápláltsági állapot fenntartását és akár a súlykontroll és sport programokat, egyúttal kielégíthetjük édességigényünket is. A fehérjeszeletek támogatják a normál izomzat és csontozat megtartását, illetve az izomtömeg fejlesztését, az aszalványok makro és mikroelemeket (magnézium, foszfor, vas, cink, réz, mangán, stb) és élelmi rostokat hordoznak.

 

Egyik kiemelkedő jelentősége e termékeknek a gyermek és fiatal célcsoportok ízvilágának és egészségtudatosságának nevelése is, hiszen ne felejtsük el: a tudatos táplálkozást megelőzi a tudatos választás.

 

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!


Vissza