EPRES VEGÁN TÚRÓKRÉM – A SZEZON KEDVENC DESSZERTJE

2019 május 30. Kovács Mirjana

Nemrég egy vegán desszertkészítő workshopon vettem részt, ahol egy ehhez hasonló pohárdesszertet készítettünk el, én azonban egy icipicit változtattam a hozzávalókon, és megalkottam a teljes értékű növényi verziót, mindössze néhány egyszerű alapanyag felhasználásával.

 

A tofu rendkívül jól alkalmazható olyan ételek készítésére, amelyben túróhoz hasonló ízt és állagot szeretnénk elérni. Mivel önmagában egy semleges ízű alapanyagról van szó, bármilyen ízt képes felvenni. Általában marinálni szokták, vagy pedig fűszeres, ízletes szószban megfőzni, hogy jól átvegye az ízeket. Ennél a desszertnél azonban egyik technikát sem alkalmazzuk, így ahhoz, hogy egy kellőképpen ízletes krémet kapjunk, szó szerint “agyon ízesítjük” datolyával és citrommal, hogy ebből a semleges ízű, szivacsos állagú anyagból egy ínycsiklandó desszertet kapjunk.

 

Hozzávalók (2 adaghoz)

 

180 g tofu

8-10 db kimagozott datolya

1 citrom leve + héja

2 ek növényi tej

6-8 db eper

 

Elkészítés

 

1. Az epret megmossuk és apróra felkockázzuk. A felét félretesszük, ezzel fogjuk díszíteni a tetejét, a másik felét pedig elosztjuk két pohárban.

 

2. A túrókrém hozzávalóit mind turmixgépbe helyezzük, és krémesre turmixoljuk. Nem baj, ha vannak benne nagyobb darabok, úgy az állaga még inkább a túróéra hasonlít.

 

3. Végül megszórjuk a maradék eperrel, és már ehetjük is! Díszíthetjük, ha szeretnénk mentával, vagy blnce Crunchy-val is. 

 

VÉGRE EGY EGÉSZSÉGES PALACSINTA! VEGÁN ÉS GLUTÉNMENTES FINOMSÁG

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!


Vissza