ÉNEK (VAGYIS FUTÁS) AZ ESŐBEN

2019 május 7. Marton Éva

Úgy kezdődött az első esős futásom története, hogy a héten nem tudtam annyit mozogni mint amennyit kellett volna. A miérteket ITT olvashatjátok. Aki nyomon követi szenvedéseimet… vagyis szenvedélyes kocogásaimat, az bizonyára tudja, hogy több gondom is van a kinti futással. De az igazság az, hogy vannak a kifogások, és vannak a valódi félelmek…

 

A kifogások közül egyik toplistás az “utálok fázni”, ezt követi az “utálok megázni”…  A korábbi tapasztalatok alapján valós félelmek pedig többek között a “mindenben kibicsaklik a bokám”, “nem tudok tájékozódni”, “fél perc alatt megfázik a torkom a hidegben”. 
                                        

 

Szóval a fentiek miatt én csak szép időben, és lehetőleg jól ismert útvonalon, viszonylag gödör- és gyökérmentes talajon szoktam a szabadban futni. 

 

Ennek tudatában, mivel csütörtök este nem csak sötét volt, de zuhogott is az eső, amikor futni szerettem volna, egyértelmű volt, hogy a kellemesen meleg, nedvesség- és gödör mentes futógépet választom

 

Igen ám, de dráma történt.

Kapcsolom be a gépet, várom, hogy felvillanjanak az ismerős UV-kék fények. Semmi.

Megigazítom a hosszabbítót. Semmi.

Átrakom egy másik konnektorba. Semmi. 

Tök sötét.

Se kép, se hang.

 

Mit tesz ilyenkor egy gyenge nő? 

Ordít a jelen lévő családtagjainak, mint aki hullát látott:

– Segítseteeeeeek!

Család rohan. Kihúz, bedug, átdug. Semmi.

R.I.P. Futógép meghalt.

Hát, ez kész. Most akkor mi lesz?!

 

Neeem, az nem lehet, hogy az L-Karnitin tabletta már izzítva dolgozik a szervezetemben, rajtam van a futójelmez, be vagyok melegítve, és most vetkőzzek neki és keressek valami házimunkát futás helyett?!

 

Neeeem. Ez kizárt.

Kinéztem az ablakon. 

Esik. 

Sötétedik. 

Nem érdekel. Akkor is futnom kell.
                        

 

Felkaptam egy plusz gatyát meg egy esődzsekit, cseréltem cipőt, és mondtam a családnak, ha másfél óra múlva nem érek haza, kezdjenek el keresni a sötétben.

De hazaértem.

És annyira jóóóóó volt!!! 

 

Három sporival is találkoztam, két nő és egy pasi is szembe kocogott velem a zuhogó esőben.

 

A szintidőn nem javítottam (nem mintha ez bármikor is cél lenne), mert azért a pocsolyák és gödrök kerülgetésre a kelleténél kicsit több energiát fordítottam a rossz látási viszonyok miatt, de a távolságban a második legjobbat nyomtam, 9.21 km-t.
                                        

 

Mondjuk hazafele egy iszonyat emelkedőn kellett végigkínlódjak, mert nem mertem a tök sötét erdőn keresztül jönni, szóval ott nem volt őszinte a mosoly az arcomon 🙂 , de ezt leszámítva egy szuper klassz kocogás volt.

 

Azt hiszem erre mondják, hogy kiléptem a komfortzónámból. Ki bizony! De még hogy! Az esőbe 😀

 

Továbbra is azt gondolom, hogy nő egyedül ne futkosson sötétben, főleg ne erdőben, de most kivételes vészhelyzet volt. Szerencsésen megúsztam bokaficam és szatírok nélkül.

 

Mindenesetre hétfőn azért első dolgom lesz, hogy felhívom a futógépszerelőt 🙂

 

Hogy is van a Szomszéd Lány ezzel a bizonyos futással? Előző cikkében elolvashatod:

 

A SZOMSZÉD LÁNY KOCOG – HA KEDVE VAN…

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!


Vissza