6+2 TIPP, HOGY JÓL INDULJANAK A NAPJAID

2019 február 20. Bacsa Katie

Talán még emlékeztek a sokak által kedvelt képregényfigura, Garfield híres mondására, miszerint “Jobban szeretném a reggeleket, ha később kezdődnének“. 😀 Bár az időszámítást nem tudjuk megváltoztatni, de sok minden mást igen – például a hozzáállásunkat és a szokásainkat! Olvassátok szeretettel szakértőnk, Katie tippjeit, hogy mit tehetsz azért, hogy szeresd a reggeleket, és ne savanyú arccal hallgattasd el az ébresztőórádat.  

 

1️⃣

 

Előző nap, lehetőleg késő délután (és ne este, mert akkor már lazítani jó) tervezd meg a következő napodÉn pl., ha másnap reggel edzéssel kezdek, már előző este bepakolom a hátizsákom, ezzel is átvezetve a kedvet a holnap reggeli energiába.

Tervezd meg a reggelit, ebédet, és főleg a napirendet. Akár a hetedet, ha már rutnios tervező vagy.

Bevallom, én nagyon naptár- és jegyzethívő vagyok és nekem bejön a rendszeresség és a tervezés. Próbáld ki egy ideig, és ha szokássá válik, már érzed, hogy ez nem elfecsérelt idő, hanem kamatostól megtérül a jó szervezésnek köszönhetően. (Így is elég spontaneitást igénylő helyzet közbe jöhet, legalább legyen egy jó alapunk.)

   

2️⃣

 

Kelj időben, ne az utolsó percben! Úgy ébredj, hogy a reggeli feltöltődésekre legyen időd. Sokkal inkább az esti időben lefekvést (!) részesítsd előnyben, és reggel inkább kelj kicsit hamarabb. Ezzel megadod a lendületet, ami egész napra kitart méghozzá nem erőltetetten, hanem lazán és szabadon.

  

Amikor a táborokban dolgoztam, hiába volt halálosan kimerítő az előző napom, minden nap mindenki előtt, korán ébredtem, hogy magamban lehessek. Hogy átélhessem a természet ébredésének szépségét és életkedvét, hogy mozogjak, és hogy jusson idő magamra és a gondolataimra. Az élmények feldolgozása így reggel jobban is ment és sokat hozzáadott a lendületemhez, amire ott, nagy szükségem is volt.

 

3️⃣

 

Reggel maradj nyugodt, ne facebookkal vagy hírekkel kezdj, pláne ne pörgető kávéval, hanem egy jóleső közepesen hideg tiszta víz kortyolgatásával.

  

4️⃣

 

Sétálj reggelente, ha nincs kutyád akkor is, egy 10 percet. Igen, akkor is, ha köd van és akkor is, ha nincs sminked. Jól öltözz be, akár melegítőbe, egy körre és csak lépkedj, gondolkodj és figyelj…

 

    

5️⃣

 

Így még jobban fog esni a reggel: reggelizz! Finomat és egészségeset – annak a gondolatnak az élvezetével, hogy mindez a nap folyamán ellát téged a tervek megvalósításához szükséges energiával.

     

6️⃣

 

Ha lehet, időnként reggelre iktass be sportot, valamilyen edzést, és csak utána induljon a kemény nap.

   

➕1️⃣

 

Szeretet, ölelés, kedves szó, közös reggeli a kedveseddel, családdal, közös tervezés, éjjeli álmok kibeszélése; és a kapcsolatotok is közelibb és melegebb lesz. 🙂 Egyben egymás reggeli szokásainak tiszteletben tartása.

 

              

➕2️⃣

 

Alakítsd ki a saját szokásaidat, vedd észre, hogy TÉGED mi tölt fel reggel, és mitől érzed jobban magad, nap mint nap, amitől már szinte előző este várod az ébredést! Fedezd fel a relaxálást, meditációt, olvasgatást, reggeli tornát, a légzőgyakorlatokat, jógát, zenehallgatást, vagy bármit, ami téged boldoggá és kiegyensúlyozottá tesz. Hallgass a belső sugallatodra és okozz örömöt magadnak!

  

Úgy hiszem, ezekkel a lépésekkel kezdődik az a bizonyos, sokat emlegetett “pozitív gondolkodás” belsőleg. Amikor nem kell erőltetned, hanem már magától válsz olyanná. Amikor nem kell emlékeztetned magad egy-egy helyzetben, hanem öntudatlanul is pozitívabbá válsz.

Mert minden dolog, az alapoktól kezdődik és belülről indul, teremtsd meg a belső alapot ilyen apró, örömöt okozó tettekkel, mint a reggeli szokások.

 

Mert:

“A dolgok nem kívül kezdödnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban… ” (Hamvas Béla)

   

Adj helyet a reggeleknek a napjaidban, nem fogod megbánni! 🙂

 

Ha tetszett ez a cikk, olvasd el tinimentorunk szerintünk nem csak kamaszok számára aktuális cikkét is:

 

TRENDI VAGY EGYEDI LEGYEK?

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!


Vissza