ZARA, A SZURIKÁTA ÉS A FEGYELMEZETLEN KAMASZOK

2018 május 16. Bacsa Katie

Mint minden felkavaró, közösségeket megmozgató hír kapcsán, a kecskeméti vadasparkban egy szerencsétlen eset okán elpusztult édes kis szurikátával kapcsolatban is elindult a bűnbakkeresés a közmédiában.

 

A szalagcímeken sorra futnak az erőszakos kijelentések: „a kisfiú földhöz csapta Zarát, aki azonnal elpusztult”.

 

A történet röviden: „Elpusztult a Kecskeméti Vadaskert vemhes szurikátája, amelyet egy iskolás gyerek a földhöz csapott – írja a Baon.hu. A fiú a tiltás ellenére benyúlt az állathoz, az ösztönösen beleharapott a kezébe, és valószínűleg az ijedségtől vágta földhöz az állatot.”

 

Ahogy tőlem megszokhatták a kedves olvasók, szeretek a dolgok mélyére menni és valódi okokat keresni, a felszín alatt. Szeretnék egy picit szelídebben, érzésekkel tekinteni az esetre.

 

Mivel magam is nagy állatvédő vagyok, és minden adódó alkalommal segítek az utamba kerülő kutyusokon, és minden más élőlényért végtelenül odavagyok, nehéz dolgom akad objektíven szemlélni a történteket. De mégis szeretnék az „elkövető” kisfiú mellett is kiállni, egy kicsit. A történet minden tanulságának értéke, és Zara sajnálata mellett teszem ezt.

Kicsit kutattam az interneten, de sehol nem találtam semmit se a pedagógusok, se a kisfiú, esetleg a kisfiú családjának szemszögéből elmesélve.

 

Igaz, személyes kérdések, de szerencsére ilyen véleményformálásra is van lehetőségünk:

 
  • – Vajon mit érez most szegény kisfiú?
  • – Hogyan dolgozza fel az eseményeket?
  • – Mi van, ha nem piszkálni szerette volna az állatot, hanem ellenállhatatlanul meg akarta simogatni?
  • – Mi van, ha most rémesen érzi magát attól, hogy elpusztult miatta az a kis állat?
  • – Vagy egyáltalán, az őt körülvevő ítélkező, erős, gyerekeknek nem való kijelentésektől, mint pl. „borzalmas dolgot tett”, „elpusztította”, „földhöz vágta és megölte”?

           

Merthogy ezt olvashatjuk…

 

Akárhogy is, egészen biztos vagyok benne, hogy bármekkora hiba is volt benyúlni a tiltás ellenére a ketrecbe, nem szeretett volna bajt okozni ez a gyerek. Úgy érzem, álmában sem kívánta az állat halálát, és nem elég neki azt a fájdalmat elviselni, hogy ő okozta, még a közítélettel is meg kell küzdenie. Nem érdemli meg azt a sok bántó, és egy életre megmaradó kijelentést, amit most sorra kap. Nagyon remélem, hogy van mellette egy kitűnő és erős anya, egy védelmező pedagógus, és sok kedves megértő barát, akik segítenek neki megküzdeni most ezzel az ítéletáradattal.

 

Mert mit okoznak ezek a szavak? Életreszóló lelki sérülést. A szavak energiája hatalmas, és ezeket a fiatal lélek mindennél jobban magába szívja. Nagyon fontos, hogy most hogy gondol majd magára ez a kisfiú. Megmarad-e benne, hogy ő egy „gyilkos”, amit ráragasztanak? Ami további agresszióhoz vezethet és a jellemfejlődése egészen veszélyes irányba is alakulhat. Megmarad-e benne a sok rácímkézett jelző? Vagy elég erős lesz ahhoz, hogy ő maga is levonja a tanulságokat, esetleg, egy napon pozitív példaként állhasson ki a társai elé?

 

Az eset mindenképp példaértékű. De nem (csak) a gyerek és nem (csak) a tanár a hibás. Sok összetevős a dolog és nem szándékom Ádámig és Éváig visszamenni, de az biztos, hogy:

 

 a tiltás egy kamasznál sosem vezet jó eredményre.

 

→ Sokkal fontosabb a megértés és a megértetés, esetleg a tiltás helyett a határok szemléltetése és a lehetőségek felajánlása, kihangsúlyozása.

   

Oké, nem minden gyerek működik egyformán, de a megértés és megértetés majdnem általánosságban igaz, hogy kategóriákkal értékelhetőbb eredményre vezet, mint a tiltás.

 

Véletlen balesetek pedig mindig történnek. Mindenki hibázik! Tegye fel a kezét, aki még nem tett soha semmi apróságot, a tiltások ellenére. Szerencsére akkor nem volt baj. Most történt. Ezt belátja mindenki.

   

Mint jeleztem, valóban példaértékű az eset, de nem csak a fiatalok bírálata szempontjából. Nem hinném, hogy célravezető és megnyugtató azzal a válasszal megelégednünk, hogy „ennyire nem tisztelik a természetet a gyerekek.” (Én egyébként ezt szerencsére nem is így tapasztalom.) Nem biztos, hogy elegendő válasz az, hogy rásütjük az értékrend hiányosságaira a felháborodásunkat.

 

Érdemes odafigyelni a változtatások lehetőségére is. És próbálni máshogy hatni a gyerekek lelkére. És a kisfiú lelkére is, akinek én innen szurkolok, és kívánom, hogy okosan talpra álljon, bevallom.

 

És a kis édes Zara és növekvő kölykei előtt pedig én is szomorúan lehajtom a fejem, mert minden egyes kis élet értékes ezen a Földön és védelmezni kell.

 

±±±

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!


Vissza