Sztár-életmód és sztártragédiák, avagy gazdagok, szépek és mégis boldogtalanok?

2018 május 8. Tóth Gábor

Sztárok, művészek, énekesek, dalszerzők, színészek, akiket tisztelünk, és sokszor talán irigyelünk is, hiszen mindenük megvan. Ismertek, sikeresek, gazdagok, szépek. De vajon mi rejlik a színfalak mögött? Álompárnak kikiáltott színészek házassága néhány év után szétszakad, majd hírt hallunk, vagy olvasunk egy mindig vidámságot sugárzó hollywood-i híresség mély depressziójáról, válásáról, esetleg öngyilkosságáról… 

 

A Válaszkereső

 

Nemrég, a világ egyik legismertebb lemezlovasa, Tim Bergling, művésznevén Avicii, mindössze 28 évesen, – egyes hírek szerint – önkezével vetett véget életének. Az igen fiatalon világsztárrá vált művész csillaga gyorsan ívelt felfelé, majd az életvitelével járó lelki és fizikai problémák megálljt parancsoltak neki. 2016-ban bejelentette visszavonulását, pár napja pedig a családja megerősítette váratlan halálát.

 

Megrázó volt olvasni családja sorait: “A mi szeretett Tim-ünk egy kereső volt, egy törékeny művészlélek, aki folyamatosan az egzisztenciális kérdésekre kereste a válaszokat. Folyamatosan a tökéletességre törekedett, aki folyamatosan utazott és keményen dolgozott, ez pedig óriási stresszel járt. Amikor leállt a turnézással, meg szerette volna találni az egyensúlyt az életében, hogy boldog legyen és azt tehesse, amit igazán szeretett – zenélni. Harcolt a gondolataival az élet értelméről, életről, boldogságról. De már nem tudott tovább menni.

(Forrás: innen)

 

Érzékenyebb lelkek

 

Azt gondolnánk, a sztárok élete felszínes, utaznak koncertről koncertre, esznek-isznak, partikra járnak, és mélyebb gondolkodás nélkül élik az életüket. A sztárrá lett művészek azonban nem ilyenek (itt teszem hozzá, nem minden művész válik elismert sztárrá), hanem az élet problémáira érzékeny útkeresők, sok esetben önmagukkal szemben maximalisták. Latba vetik befolyásukat nemes célokért, nem ritkán feladatuknak tekintik az emberi nyomor, szegénység csökkentését (pl. segélykoncertek katasztrófák után, éhínség és betegségek elleni harc, stb).

 

Életük azonban válságba kerülhet, pont szenzitivitásuk miatt: nehezen tudják feldolgozni az emberi élet ellentmondásait, akár a világban, akár magánéletükben. Magas érzelmi intelligenciájuk sebezhetőbbé is teheti őket, és ha nem találnak kapaszkodót, lelki békét, csak hánykolódnak a mindennapok tengerében, esetleg – válaszok nélkül maradva – belevesznek a kiúttalanságba, magányba, belső világuk labirintussá alakul.

 

Kávétól a drogokig

 

A művészek élete állandó változásban van, amivel nehéz lépést tartaniuk, és a folyamatos közszereplés, a turnék, valamint a közönség elvárásai (vagy éppen saját elvárásaik) komoly stresszhatást jelentenek. A cél részben az ébrenléti idők növelése, ezt eleinte „ártalmatlan” élvezeti cikkekkel (kávé, kólafélék), később egyes drogokkal érik el, más esetben „lazításként” vagy búfelejtésként alkoholos italokhoz és gyógyszerekhez, altatókhoz nyúlnak. Mindezek életük állandó részévé válnak, aktiválás és passziválás, ez az ördögi körforgás, amit a dohányzás (a művészeknél ez is szinte „alapelem”) kísér.

 

A korai siker, mint buktató

 

Minél korábban lesz valakiből híresség, annál nagyobb a függőségek veszélye is, és nem titok, hogy a gyermek- és tiniszínészek, előadóművészek, énekesek jelentős része ma komoly alkohol- és drogproblémákkal küzd, a kapcsolati válságain túl. Gondoljunk csak Justin Bieber-re, a fiatal és ünnepelt énekesre, akinek sztárallűrjeitől és botrányairól gyakran hangos a média, ezek hátterében pedig a marihuána, az alkohol, egyes gyógyszerek és más tudatmódosítók állnak. A váratlanul érkezett sikert és a vele járó rivaldafényt, gazdagságot is fel kell dolgozni lelkileg, ezt sokan nem veszik elég komolyan. Eszembe jut az újszövetségi mondat: „Mit ér, ha az ember az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall?”

 

Justin Bieber üvegpalotája Fotó: Kozák Judit (2018)

 

A művész- és sztárvilág, a gigantikus pénzkereset ígérete mellett, vonzza, csábítja a fiatalokat mind a mai napig, gondoljunk csak a hazai és külföldi előadóversenyekre, tehetségkutatókra jelentkező fiúk és lányok szinte végtelen sorára a válogatók (casting) során. Gyakran a család is nagyban támogatja, hogy a fiatal mutassa meg tehetségét a világnak, azonban sok esetben nem gondolunk bele, milyen nagy árat fizet ezért a „győztes”. Lemezszerződések, hatalmas gázsik, reflektorfény és csillogás, rajongók és autogrammok, újságírók és sajtótájékoztatók. Elindulnak a haknik és az éjszakába-hajnalba nyúló koncertek, rendezvények.

 

Növekvő igények

 

Nem ritkán a sikeresség maga után vonja az igények növekedését is: értékesebb autó, tágasabb ingatlan, és – szebb barátnő. Később a lesifotósok róluk készített képei díszelegnek az újságokban, a korábban szerényen, de boldogan élő pár útjai szétválnak, kisgyerekeik pedig alig értik, mi történik. A közönség pedig élteti a sztárokat, várja az új lemezeket és filmeket, bálványozza a hírességeket. Tömegével fogynak a „pletykalapok”, és a bulvársajtó ontja a friss híreket.

 

Majd a művészek egyre boldogtalanabbak és magányosabbak lesznek, lassan csak a menedzserükkel és a testőrükkel beszélnek, napszemüvegben és baseball sapkában járnak, titkon, inkognitóban közlekednek. Életük sivárrá válik, miközben elkölthetetlen mennyiségű pénz fekszik a számlájukon. Életük kényszerpályára kerül, amiből nehéz kiutat találni, és az érzékeny művészlélek belekeseredik, összeomlik, függőségekbe menekül és pszichiátriai segítségre szorul. Bármennyi pénze is van, felkeresheti a legjobb szakembereket a világon, de segíteni csak egy határig tudnak rajta: a lejtmenet csak ritkán állítható meg.

 

Gyorsulás a lejtőn

 

Ma már a művészlét szinte „természetes” velejárói a „bulifüggés” (party-stressz, adrenalinfüggés), a folyamatos alkoholproblémák és a droghasználat, az éjszakai élet miatti kialvatlanság, a koncertekkel járó időeltolódás és az állandó zajhatások. Mindez a „művészi maximalizmussal”, a munkája iránti elhivatott híresség belső elvárásaival, a hipermotiváltsággal együtt kimerültséget, később pánikbetegséget, mániás depressziót és számos kényszeres magatartást hozhat létre. Növekvő hangulatingadozások, dührohamok, paranoia, végletes viselkedési formák, evési zavarok (anorexia- és bulimia nervosa) váltják egymást, amelyeket belső szervi problémák követnek (szív- és vérnyomás problémák, emésztési zavarok, gyomorfekély, máj- és hasnyálmirigy betegségek, stb).

 

Sztártragédiák levegőben és földön

 

Az elmúlt évtizedekben számos esetről hallhattunk, amelyben egy híresség élete „megcsúszott”, adott esetben bekövetkezett a tragédia. A sztártragédiák okai lehetnek: a figyelmetlenség, meggondolatlanság, vagy az állandó lázas sietség miatti baleset. Előfordult, hogy kritikus időjárási körülmények között is felszálltak magánrepülőgépükkel vagy helikopterükkel, emiatt történt meg a tragédia. Buddy Holly repülőgép-szerencsétlenségben halt meg (1959). Stevie Ray Vaughan, híres blues gitáros, sűrű ködben félszálló helikoptere egy dombnak csapódott 1990-ben, ahol többen életüket vesztették. James Dean világsikert aratott az Édentől keletre című filmjével, gázsijából vásárolta a Posche 550 Spyder típusú sportkocsiját, amiben életét vesztette 1955 szeptemberében. Grace Kelly szintén autóbalesetben hunyt el (1982), mivel szívrohamot kapott a volán mögött, és kocsija szakadékba zuhant, lányával együtt (lánya azonban túlélte a zuhanást). Ha a tragikus kimenetelű autós balesetek és az ismertség kapcsolatát vizsgáljuk, nem mehetünk el Diana hercegnő halála (1997) mellett sem, ami a lesifotósok elől történő menekülés közben következett be.

 

1998-as emlékbélyeg Diana hercegnőről

 

Szomorú balesetek

 

A sztártragédiák sorát további döbbenetes balesetekkel lehet folytatni: Brandon Lee 28 évesen, a Holló című film egyik forgatásán veszíti életét, mivel a pisztolyban, amiből a filmbeli jelenetben a lövés eldördül, vaktöltény helyett éles töltény volt. Itt juthat eszünkbe Zámbó Jimmy hasonló, szintén tragikus halála, amelyet egy töltött és elsült fegyver okozott az otthonában.

 

(Előfordult olyan sajnálatos eset is, amely nem kifejezetten a stresszes utazások vagy partik, hanem ellenkezőleg, éppen a pihenés alatt történt, ilyen volt a híres Forma 1 pilóta, Michael Schumacher síbalesete is.)

 

Művészek elvonókúrán

 

A „művésztragédiák” további okai lehetnek: alkoholmérgezés, drogtúladagolás, öngyilkosság. Egyesek megjárták az elvonókúrákat és minden erőfeszítést megtesznek a „visszatérés” érdekében, mások feladják e harcot. Elton John világhírű dalszerző-énekes például 1990-ben határozottan a szakmai segítség mellett döntött, alkohol- és drogproblémái miatt. Mel Gibsont 2006 nyarán tartóztatták le ittas vezetésért, majd önként az alkohol elvonókúra mellett dönt, de  erőszakos viselkedése miatt ezután is többször ismert lapok szalagcímeire került. Az Oscar díjas Robin Williams kigyógyult súlyos kokainfüggéséből a 80-as években, ám később alkoholfüggő lett, így 2006-ban elvonókúrára ment, majd 2014-ben váratlanul elhunyt. Ben Affleck 2001-ben választotta az alkohol elvonót, de úgy hírlik, visszaesett káros szenvedélyébe. Samuel L. Jackson, a filmes sikerszériáit követően drogfüggőségbe esett, és kis híján meghalt egy alkalommal, amikor túladagolta magát, ekkor küldte családja elvonókúrára. De említhetnénk Lindsay Lohant, az alhohol- és szexfüggősége miatt elhíresült Oscar-díjas Michael Douglast, Britney Spears-t, Melanie Griffith-t, Charlie Sheen-t is, mások mellett.

 

Életvitelük miatt idejekorán eltávozott külföldi világsztárok ikonok (énekesek, színészek) is eszünkbe juthatnak: Elvis Presley (1977), Freddie Mercury (1991), Oliver Reed (1999), Michael Jackson (2009), Amy Winehouse (2011), Whitney Houston (2012), George Michael (2016) és több más híresség.

 

A legtöbb modern zenei irányzat képviselőinél jellemzőek kilengések, nemcsak a popzene világában. Sőt a rap, a rock, a jazz és más zenei ágak képviselői is kiemelten érintve vannak. Ismert a Rolling Stones, az AC/DC, a Guns N’ Roses és számos más rockegyüttes tagjainak „függő” élete, bár előfordulnak pozitív példák is (ritkábban): énekesek, színészek, akiknek életvitelétől sohasem volt hangos a sajtó, és megtalálják a munka, pihenés és szórakozás okosabb formáit családjukkal együtt, itt említhető jó példaként Celine Dion.

 

Celine Dion a férjével, Rene Angelivel 2008-ban Lengyelországban

 

Az alkotáshoz nyugalomra volna szükség

 

Furcsa ellentmondás, hogy a művész kiteljesedéséhez inkább csendre, nyugalomra és időre van szükség, a mai világban azonban ezek adatnak meg a legkevésbé. Tény, a korábbi évszázadok nagy művészei is küzdöttek a függőségekkel, sok tekintetben, és nem az erkölcsös életükről voltak ismertek, tisztelet a kivételnek. Jelenleg is meglehetősen sok sztár szenvedi át minden napját, a tömegek által irigyelt ismert énekes, Robbie Williams például folyamatosan hangulatjavító gyógyszereken él, és megküzdött már alkohol- és drogproblémáival, egyben harcol pánikbetegségével is. Egy interjún ezt nyilatkozta a sokunkban megbúvó kérdésre:

 

A szupersztárság mindenkit kikészít előbb vagy utóbb. Az emberek azt kérdezik: mi okod van a depresszióra? Igazuk van, nincs rá okom, mégis úgy érzem magam, mintha egész nap a legrosszabb influenzával küzdenék.“(Forrás: innen.) Robbie kapcsán ténylegesen felmerül a gondolat, hogy a rajongók számára elképesztően nagy élményt nyújtó koncertek után milyen érzéssel megy haza kis családjához, és a turnékat övező óriási sikert követően hogyan éli meg az otthoni csendet, az „adrenalin hiányát” – vélhetően ez a fajta hiányállapot, és a vele járó elhagyatottságérzés növelheti a lelki kilengéseket, depressziós tüneteket esetében.

 

Számos csodaszép, dúsgazdag és sikeres színész- és énekesnő sokadik válásán van túl, és valamilyen aszkétikus diétát folytat, vagy éppen a személyi edzője mellett tölti életének jelentős részét, küzdelmet folytatva az öregedéssel. Mások a plasztikai sebésztől várják a megoldást, és talán sohasem jön el az idő, hogy elégedettek legyenek külsejükkel. A bálványként tisztelt hírességek többsége fél az idősödéstől, de az idő kerekét nem forgathatják vissza, ez pedig lelki válságba sodorhatja őket. A depresszió vagy a bipoláris zavar szinte állandó „látogató” náluk, mint például a színész-ikon Catherine Zeta-Jones esetében is. Ugyanakkor a többszöri öngyilkossági kísérleten, drogrehabilitáción, étkezési zavarokon és pszichiátriai kezeléseken túl lévő Britney Spears emelkedő ágba került, és mániás depressziójának sikeres kezelése után folytatni tudja karrierjét.

 

Hazai művésztragédiák

 

Végezetül, de nem utolsósorban, érdemes szót ejteni a magyar sztártragédiák egy részéről. Máté Pétert (1984) igen fiatalon, mindössze 37 évesen érte szívroham, a leírások szerint ő is élvezte az életet, ahogy mondani szokták: két végén égetve a gyertyát, ám igen komoly zenei életművet hagyott maga után. A korábban említett Zámbó Jimmy (2001) mellett a nem sokkal később, titokzatos körülmények között elhunyt Cserháti Zsuzsa (2003) emlékét is őrizzük. Talán nem szervesen tartozik a sztárvilághoz, de a témához kapcsolódhat az ismert, és igen tehetséges riporternő, Albert Györgyi személye, aki szintén fiatalon, 44 évesen hunyt el. Blogja mind a mai napig elérhető, könyveinek címe is jelzi a benne zajló folyamatokat (Miért pont én – A depresszió szorításában (2005); Miért pont ők – A férfiak fogságában (2006) ).

 

Tanulságok

 

Sok hazai és külföldi hírességet lehetne még említeni, azonban – ha bölcs Salamont idézhetem – a „dolgok summája” szinte minden korai sztártragédia esetében hasonló: a siker és a pénz uralta világ vonzásában, bűvkörében létrejövő kifáradás, burn out, érzelmi túlérzékenység és a művész alkatához nem illő stresszes, rendszertelen életvezetés, aminek lelki és testi változás, torzulás, végül súlyos, akár életveszélyes állapot a következménye. A művész ilyen módon nem tudja kiteljesíteni képességeit, és korán megbetegszik, elvonókúrára kényszerül, vagy tragikusan véget ér az élete. Ezen felül, bár az élet és a magánélet nagy kérdéseire korábban nagy erőkkel kereste a válaszokat, zajos és rohanó életvitele, kimerültsége és más okok miatt egy idő után már felhagy e kereséssel, amit beletörődés, rezignáltság, depresszió vált fel.

 

Számunkra nagy tanulság lehet, hogy hasznos megtanulni a megelégedettséget a saját életünkben, és megfogadni Seneca tanácsát: „Nem az a szegény, akinek kevese van, hanem aki többet kíván”. Lehetséges, hogy nem véletlenül vagyunk jelenlegi helyünkön, nem véletlenül kaptuk mostani feladatunkat, családunkat, és ebben is teljességet és lelki békét találhatunk. A sztárok élete megmutatja nekünk azt az utat, amire talán sokan vágynak, de sok esetben nem felfelé, hanem lefelé vezető út, kikövezve lelki válságokkal, traumákkal és tragédiákkal.

  Ha érdekel a téma, olvasd el tini-mentorunk, Bacsa Katie cikkét arról, hogy a fiatalok miért élik meg olyan intenzíven egy híresség halálát:  
AVICII HALÁLA A TINIMENTOR SZEMÉVEL #RIPAvicii
 

◊◊◊

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!


Vissza

Kapcsolódó cikkek