4 OTTHONI TIPP A GYEREKED ÖNBIZALMÁÉRT, ÉRDEMES ELOLVASNI!

2018 március 22. Bacsa Katie

A tinikor eszméletlenül nehéz és annál is jelentősebb életszakasz, amely megviseli még a legjobb, legodaadóbb szülőt is. Ne felejtsük el soha, hogy az ebben a korban megélt érzelmek és életesemények megfelelő feldolgozása az átlagosnál sokkal pozitívabb jövőképet és erősebb jellemet eredményezhetnek a gyermek számára. Elengedhetetlenül fontos tehát időt és energiát szánni a gyermek változásainak megfigyelésére és támogatására, fejlesztő módszerek alkalmazására.

 

A kamaszkori önbizalomhiányos állapot teljesen természetes jelenség, a korosztályi sajátosságokból, a testi-lelki változásokból adódóan. Ettől függetlenül nem bízhatunk szimplán az „elmúlásában”, segíteni kell a folyamatot. A tiniknél ilyenkor áthelyeződik a hangsúly, és mindennél és mindenkinél fontosabbá válik a barátok szerepe és véleménye. Szuper, ha ezt mihamarabb el tudjuk fogadni, és ennek megfelelően cselekszünk. Szülőként is másfajta megközelítést kíván a feladat, viszont sokat segíthetünk, ha odafigyelünk és mi magunk is változtatunk egy kicsit.

 

Az előző cikkemben írtam arról, hogy kiemelten fontos az értő és szemlélő figyelem, valamint a megengedő, elfogadó érzelmi háttér. Nézzünk meg ezen túl néhány gyakorlati szempontot is!

 

1. Érzelmek azonosítása

 

Mit ne?

 

Emberi jellemünkből kifolyólag szeretnénk azonnal választ kapni a kérdéseinkre, és cél, hogy mihamarabb megértsük, majd haladjunk túl a problémán. Egy tinitől azonban soha ne kérdezzük a „miért” szócskát, bármilyen egyszerű is lenne így megoldani a gondokat. Ez a kérdés elbizonytalaníthatja a fiatalt, hiszen úgy érzi, olyan választ kell adnia, amit még ő maga se ért önmagában, nemhogy meg tudná azt szavakkal fogalmazni. Az elvárás pedig, hogy most valami értelmeset kellene felelnie, szorongással tölti el.

 

Mit igen?

 

Késztessük őt gondolkodásra, minden egyes nap. Fontos, hogy tanuljon meg és tudjon önmagán és az érzésein gondolkodni. Lássuk meg, ő hogyan éli meg érzelmileg élete történéseit a mindennapokban. Célszerű bevezetni otthon a napi érzelmi skála használatát. Ehhez elég egy darab papír, amin egy vonalat húzunk, és 0-10-ig rubklikázzuk. El is maradhat a rajzolás, de sokszor a vizuális forma segít a gyereknek, plusz több törődést, figyelmet is érez általa. Kérjük meg a gyermekünket, teljes őszinteségre és nyíltságra biztatva, hogy jelölje meg az aktuális érzelmi-lelkiállapotát. Ha beszélgetünk vele, kerüljük továbbra is a „miérteket”, ehelyett a jól feltett kérdések segítenek:

 

– És akkor ki volt ott?

– Mit mondott?

– Mi történt?

– Hogy érezted magad?

– Hogy reagáltál? (stb.)

 

Szülőként ne elégedjünk meg a „nem tudom”, „igen-nem” típusú válaszokkal. Legyünk türelmesek, nyugodtak, kitartóak. Addig hallgassunk, amíg a gyerek meg nem nyílik. Az érintés, kedves hangszín tovább bátoríthatja őt, de néhány fiatalnál az is segít – ha úgy érezzük, feszülten érzi magát – ha közben más tevékenységet is végzünk, pl. vacsikészítés.

    A feladat kapcsán – mint egyébként minden lehetséges élethelyzetben – hegyezzük ki a „csápjainkat”, figyeljünk és olvassunk a non-verbális jelekből. Igyekezzünk ne mindent azonnal lereagálni. Biztosítsuk a gyereket a kellemes beszélgetős hangulatról, érezze, hogy itt szabadon mindent elmondhat. A megoldásokat hagyjuk egy másik helyzetre, időpontra, így át lehet gondolni a saját lehetőségeinket is.  
„A legnagyobb kommunikációs probléma, hogy nem azért hallgatunk, hogy megértsünk. Hanem azért hallgatunk, hogy válaszoljunk.” /Stephen R. Covey/  
2. számít a véleménye  

Mit ne?

 

Az iskolában, az edzésen, a programokon mindig megmondják a gyereknek hogy mit, hogyan, mikortól meddig csináljon. Pontosan be van táblázva minden egyes perce, és ezt általában mindig valaki más vagy szervezet határozza meg, neki nem igen van beleszólása bármibe is, ezekkel sodródik.

 

Kerüljük el a hétvégi és a szabadidős programok „önhatalmú” beosztását. Amellett, hogy így elvárások elé helyezzük őt, az önálló gondolkodást és a saját „erejének”, kívánságainak megélését megtanulja minden és mindenki mögé helyezni. Az önbizalomhiány gyakran fakadhat abból az érzésből, hogy egy tini azt gondolja:

 

„Senkinek sem számít véleményem.”

„Senkit sem érdekel, én mit szeretnék.”

 

Mit igen?

 

Ahogy mi magunk is vágyunk a szabadságra, ők még annál is jobban. A jövőben elengedhetetlen az a tulajdonság is, amivel képes lesz felismerni a saját vágyait, akaratát, kívánságait.

 

A hétvégi vagy a szünetben szervezett családi programok tervezésekor kérjük ki a gyerekünk kívánságait, vágyait. Ne lepődjünk meg, ha eleinte bizonytalanul válaszol, vagy áthárítja a felelősséget a „nekem mindegy” kifejezéssel. Ilyenkor biztassuk kreatív képzeletre, és mondjuk neki, hogy ez most más, most bármit kitalálhat, azt is, ami lehetetlennek tűnik. Ezáltal mi is jobban megismerjük, közelebb kerülhetünk idővel, s végül meg lehet beszélni, hogy ebből mi és mikor valósítható meg, és mi marad a jövőbeli képzeletnek. Már önmagában ez is hatalmas erővel bír: tud és mer álmodozni, képzelegni, és ebben támogató társat is talál.

   

Mindig szánjunk rá időt, hogy önállóan is kinyilváníthassa ezeket a gondolatait. Fontos, hogy az irányítás illúzióját megkaphassa, hisz ne feledjük: ő önmagára már nem „csak gyerekként” gondol, és nem is szereti, ha így kezelik.

  3. lazítás  

Mit ne?

 

A tanév vége felé közeledve, a járványok és vírusok legyengítették a szervezetet. A sportolóknál versenyszezonban megemelkedik az elvárások miatti teher, az összes diák kimerült az egész éves tanulástól, teljesítéstől. Sokan úgy érzik, alig bírják tovább, de jön az újabb teljesítenivaló feladat.

 

Felnőttként is rohan velünk a világ, nem pihenünk, nem kapcsolódunk ki igazán, de ez nem azt jelenti, hogy nincs is rá igényünk.

 

Mit igen?

 

Jusson eszünkbe, hogy a gyerekeknek is szükségük van passzív pihenésre a gyakran stresszes életmódjuk mellett. Adjunk neki inspirációt lazításra! Egy-egy habos-illatos fürdő elkészítésével, hangulatos relax-zene hallgatásával otthon, vagy bármilyen más, egyedi módszerrel. Bevállalósabb szülők esetén nagyon ritkán – felelősséggel és közös megértéssel – egy-két tanulás nélküli lazítós délutánt is beiktatnék, amolyan „komfortzónán kívüli” pár órát, amikor nincs túl magas tétje vagy következménye a dolognak. Hatalmas energiát és életkedvet adhat egy ilyen alkalom! A szabadidejében hagyjuk a tinit elvonulni néha, és legalább alkalmanként hagyjuk ki a kritikus  megjegyzést, ha éppen nem segít az otthoni házimunkában. Természetesen az alap kötelességek mellőzése nem cél, csak annak a lehetőségnek a megteremése, hogy érezze:

 

– ő is aktív résztvevője az életének

– kicsit ő is irányíthat

– figyelhet a teste – lelke jelzéseire

– mindezt a családi légkörben megértéssel, támogatással meg is élheti

    4. dicséretek  

Mit ne?

 

Ha észrevesszük a gyerekeken a magabiztossságuk gyengülését, az építés legegyszerűbb módja a pozitív megerősítés, vagyis a dicséret. Ezen azonban a legtöbb tini hamar átlát és nem értékeli megfelelően. Kerüljük az átlagos kifejezéseket, mint pl.  „Szép vagy!”, „Ügyes vagy!”

 

Tegyünk ugyanígy a közösségi hálón is. A gyerekről közzétett, túlzásba vitt fotó- vagy eredmény-megosztásoktól könnyen értéktelenné válhat a szülői dicséret, és a büszkeség fogalma végül elkophat.

 

Mit igen?

 

Igyekezzünk valós alapokra helyezni az észrevételünket. Mindig fejezzük ki, pontosan miben, minek kapcsán vettük észre az értékes tulajdonságot, szépséget, kimagasló eredményt, és ez hogyan hatott ránk. Mindig vigyünk bele konkrét érzelmet, fejezzük ki magunkat átéléssel. Ehhez nem lehet külön időpontot kitűzni, állandóan befogadónak, figyelmesnek kell lenni, és megragadni a pillanatot a pozitív erősítés kinyilvánítására.

 

Dicséretek szempontjából a fiataloknál messze nem elég a családi háttér, sejthetnek mögötte elfogultságot, bármilyen őszinték is vagyunk. Ám a gyerekek ebben a korban gyakran észre se veszik, ha valaki más elismeri őket. Kérjük meg tehát, hogy amikor dicséretet kap bárkitől a nap folyamán, vagy bármilyen pozitív visszajelzést vagy sikerélményt érez, írja meg nekünk rögtön üzenetben. Minden nap, vagy naponta többször is. Elég csak címszavakban, hogy ne ezzel menjen el a szünete, de otthon ne felejtsük el kibeszélni az élményt.

 

Esetleg – ezt is a személyes jellem ismeretére bízom – teremtsünk nagyobb önállóságot, érezze, hogy nem miattunk csinálja, hanem önmagáért. Elégedjünk meg azzal, hogy inspiráljuk őt a dicséretek gyűjtésére. Vezessen erre a célra egy kis füzetet vagy egy telefonjegyzetet, és időnként kérjük meg, hogy olvasson fel belőle néhányat, ha kedve tartja.

 

Szemléletem szerint minden fejlesztési folyamatnál az a legfontosabb, hogy a gyerek egyedi személyiségét vegyük alapul. A tippeket bátran a gyerek jellemére lehet formálni! Igyekezzünk kreatívan megszólítani őt, a szimpla beszélgetésektől eltérő módon a közelébe férkőzni, és azonosulni érdeklődési körével, saját (!) tehetségével. További fontos feladat, hogy szülőként el tudjunk vonatkoztatni saját kishitűségünktől, és elhitetni a gyerekkel:

 

Ő mindent meg tud valósítani, amit csak szeretne, amit csak elképzel! És mi ebben támogatni, segíteni fogjuk.

 

(Megjegyzés: A módszereket ne erőltessük, eredmény minden esetben csak együttműködés esetén várható.)

 
ÓRIÁSI PROBLÉMA LEHET A TINIK ÖNBIZALOMHIÁNYA
 

◊◊◊

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!


Vissza

Kapcsolódó cikkek