A KOR NEM SZÁMÍT

2018 január 30. Tóth Gábor

Az egészségvédő, tudatos életvitel jó híre, hogy nincs életkorhoz kötve, bármikor elkezdhetjük. E tekintetben nem az évek száma számít, hanem döntésünk függvénye a változtatás.

 

Cikksorozatunk első részében az időről mint fogalomról írtunk ITT, a második részben pedig összefoglaltuk a 10 legfontosabb tanácsot, melyeket érdemes megfogadni éveink számának növekedésével (IDE kattintva olvashatod).

 

Nem mindegy, melyik életkorban mit adunk a szervezetünknek! Sokan a változókorban és azután is ugyanúgy élnek, mint előtte, amely komoly károkat okozhat, hiszen a szükségletek idővel módosulnak annak ellenére, hogy életmódot váltani és új szokásokat felvenni bármikor lehet. Ne feledjük, jobb később, mint soha!

    

Sokan nem vagyunk abban a helyzetben, hogy évtizedek óta ismerjük és gyakoroljuk a hasznos elveket, sőt előfordulhat, hogy még idősebb korban sem tudjuk igazán, melyek is a leghasznosabb szokások és élelmiszerek.

 

Irányzatok és árfekvés

 

Számtalanféle irányzat közül nem tudjuk, melyik illeszkedne hozzánk – például betegségeink tükrében. Ha pedig mégis szimpatikussá válik egy-egy termék vagy program, rendkívül költségesnek érezzük a beszerzését vagy megvalósítását.

 

Tudatosítják velünk, hogy a „jó” dolgokért magas árat kell fizetni, így előbb-utóbb lemondunk az egészséges életvitelről. „Nem az én pénztárcámra méretezték” – mondjuk kissé bosszankodva, majd visszatérünk a régi, jól bevált „tömeghúsárukhoz”, akciós párizsihoz és virslihez, ömlesztett sajthoz és vajkrémekhez, adalékanyaggal „tuningolt” kenyerekhez és olcsó tésztafélékhez.

 

Ha esetleg marad egy kis pénzünk, „bepréselünk” a havi kiadásokba egy drágább, és szívbarátnak tartott margarint, vagy egészségesebbnek kikiáltott, magasabb kakaótartalmú csokoládét. A mai világban sokszor csak ennyire futja az egészségvédelem területén egy idősebb embernek.

Tehetünk-e ennél többet?

 

A válasz: igen, ennél nagyságrendekkel többet tehetünk, sőt szükséges is megtennünk, ha – a szó valódi értelmében – egészséget szeretnénk.

   

Sohasem késő…

 

Az idősebb szervezet sokmindenre másképpen reagál. Az életműködés, a biokémiai folyamatok, a fiziológiai funkciók, az anyagcsere eltérőek a fiatalabb életszakaszokhoz képest. Bizonyos értelemben tehát újra kell tanulni és gondolni mindent, amit bevált módszernek tartottunk korábban.

 

Az idősebb szervezet különleges gondoskodást és a gyógyító anyagok nagyobb skáláját igényli. Lelkileg, szellemileg és fizikailag új helyzet ez testünk számára, akár nőkről, akár férfiakról legyen szó.

 

A változókortól (kb. 50 éves kor nőknél és férfiaknál egyaránt) kezdve fokozatosan, de látható, érezhető módon a test átalakul. Ez mintegy 5-8 évet vesz igénybe, esetenként hosszabb időt is. Ha védjük a szervezetet, az átalakulást követően még hosszú ideig megőrizhető az egészség és a jó életminőség (természetesen a genetikai adottság is befolyásoló).

 

Hol ronthatjuk el?

 

Sokan ott hibáznak, hogy tudatos odafigyelés helyett a változókor folyamán is ugyanazt fogyasztják, mint korábban, mondván: “ha eddig jó volt, ezután is jó lesz“. Ez azonban kockázatokat hordoz. A szénhidrátokat és zsiradékokat érdemes csökkenteni, a fehérjéket emelni és növényi proteineket beiktatni. Az antioxidánsokból és a növényi színanyagokból többszörös mennyiség szükséges, mint 15-20 évvel ezelőtt, és a probiotikumok használata is nagyobb szerepet kap. Ezen felül lökésterápia jelleggel beiktathatunk étrendi kiegészítőket, szerves kötésű vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket oly módon, hogy a szervezet ne tudja megszokni.

 

Ha figyelünk az „idő szavára” és megadjuk testünknek idősebb korban is, amire szüksége van, jó kedélyállapottal, testi és szellemi erőnléttel hálálja meg a gondoskodást!

 

◊◊◊

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!


Vissza

Kapcsolódó cikkek