INTELLIGENS ÉS LÁTHATATLAN HÓHÉROK: A VÍRUSOK

2019 február 4. Ételem.hu

Vírusok, baktériumok – rengetegszer halljuk ezeket a kifejezéseket, különösen télen. A bővebben tájékozottabbak még olyan információkat is ismerhetnek, hogy a vírusok ellen nem, csak a baktériumok és az esetleg felülfertőződések ellen védenek az antiobiotikumok. De milyenek is valójában a vírusok, mit kell és érdemes tudni róluk? Például terjednek-e élelmiszereken keresztül? 

 

Cikksorozatunk első részéből megtudhatod, hogyan védhetjük egészségünket világjárványok idején, most pedig íme a folytatás Bio Gabitól!

 

A molekuláris biológia egyik legalapvetőbb felfedezése a vírusokhoz köthető. A vírusok 20–300 nanométer nagyságú, kizárólag elektronmikroszkóppal látható részecskék. Biológiai besorolásuk nehézséget okoz, mivel egyetlen ismert sejttípusba vagy csoportba sem sorolhatóak be, és az élőlényekre általánosan érvényes jellemzőknek sem felelnek meg. A vírusok önmagukban nem mutatnak életjelenségeket, nem képesek mozgásra, szaporodásra, nincs anyagcseréjük (nem táplálkoznak és nem képeznek salakanyagokat). Mai napig vitatják, hogy a vírusok egyáltalán élőlényeknek tekinthetők-e. Mindenesetre tény, hogy saját szaporodásukat irányítani tudják, amely alapjaiban ugyanolyan genetikai mechanizmussal történik, mint a sejtes élőlényekben (a genetikai kódrendszer azonos).

 

Tulajdonképpen az élő szervezet parazitáinak tekinthetők. Saját nukleinsavaik (DNS vagy RNS) reprodukálásához, valamint az abban kódolt információk szerinti fehérjemolekulák képzéséhez valamilyen gazdasejt anyagcsere-apparátusa szükséges. Az élő gazdasejtbe különböző technikák segítségével bejutva a sejtet mintegy átprogramozzák, és arra kényszerítik, hogy saját anyagcseréje rovására milliós számban állítson elő vírusrészecskéket. A vírusoknak ezt a meglehetősen etikátlan „stratégiáját” vírusmultiplikációnak nevezik. Miközben az élő gazdasejt egyfajta vírus-előállító üzemmé alakul át, ebben a folyamatban „kiég”, tönkremegy, végül elpusztul. A vírusok ilyen értelemben teljes külső „gépparkot és karitatív jellegű munkaerőt” igényelnek meglehetősen énközpontú tevékenységükhöz. Azonban a tulajdonos, vagyis a gazdasejt eközben súlyos amortizációs károsodásokat szenved. Az élő szervezet megbetegedése azért áll elő, mert a vírusok a gazdaszervezet millióit késztetik az előbb említett megsokszorozásra, így a szervezet saját tartalék-energiáit felemésztve belebetegszik a megerőltető „megrendelések” teljesítésébe.

 

 

A vírusok szaporodásmódja nemcsak jellegzetesen parazita volta miatt különleges, hanem alapjaiban tér el minden más, sejtes élőlény szaporodásától. Utóbbiaknál ugyanis egy meglévő sejt anyagainak fokozatos gyarapodása, növekedése vezet az új sejt egészének létrejöttéhez. A vírusok szaporodásakor azonban a meglévő vírus a gazdasejtbe bejutva szétesik, majd az új vírusegységek külön-külön képződő részeikből összeállnak. A vírusnak ahhoz, hogy szaporodhasson, be kell jutnia a gazdasejtbe.

 

Ehhez először megtapad a sejtfelszín meghatározott részén, majd bejuttatja a vírus-nukleinsavakat a sejt belsejébe, ahol megindul a nukleinsavak sokszorozódása. A gazdasejt saját DNS-ének szintézisét erre a célra termelt vírusspecifikus enzimek állítják le, valamint az örökítő anyagot elemeire bontják. Ezekből a „téglákból” más, szintén speciális egységek hihetetlen gyorsan felépítik a vírus saját „genetikai építményét”. A nukleinsav-sokszorozást és az abban hordozott információ szerinti fehérjék előállítását szintén erre a feladatra célzottan kiképzett részecskék végzik, míg végül igen nagyszámú vírusösszetevő halmozódik fel a sejtben.

 

A vírusok szaporodásának különlegessége, hogy a vírust alkotó összetevők külön-külön képződnek, majd önmaguktól – megfoghatatlan módon, mintha valami felsőbb láthatatlan erő végezné – pillanatok alatt összerendeződnek és szervezett egységet alkotnak. Az ilyen módon előállt, „védőöltözetet” kapott érett vírusrészecskék ezután mintegy feloldják a gazdasejt falát, és kiszabadulnak a haldokló sejtből, amely el is pusztul.

 

Régebben a vírusokat négy fő csoportba sorolták, a gazdaszervezettől függően: növényi, állati, baktériumvírusok (bakteriofágok) és emberi vírusok. Ez a felosztás napjainkban túlhaladott, mivel ugyanaz a vírus egymástól nagyon különböző élőlényekben is szaporodhat. A vírusok egyre kevésbé fajspecifikusak, inkább univerzalitásra törekszenek, vagyis minél több különböző, egymástól biológiailag távol eső fajokat céloznak meg párhuzamosan. Ennek a drámai folyamatnak lehetünk tanúi napjainkban, akár a korábbi madárinfluenza, akár a tengerentúlon megjelent új influenzavírus kapcsán. A korábban csak állatokra veszélyes vírusok az ember génkönyvtárának „beható tanulmányozásába” kezdenek.

 

A vírusok jelenlétének figyelemmel kísérése a környezetben és az élelmiszerekben kiemelkedő fontosságú közegészségügyi, állategészségügyi és járványügyi szempontból egyaránt. Bár élelmiszerben nem képesek szaporodni, csak az élő sejtekben, a fertőzést élelmiszerek által közvetíthetik. Ilyen módon terjedhet többek között a hús vagy tej útján a száj- és körömfájás, a hús közvetítésével pedig a sertéspestis vagy más, sertésektől származó fertőzés országok, világrészek között. A hús szállítása kapcsán említendő, hogy a fagyasztott hús különösen veszélyes lehet, mivel a fagyasztás nem pusztítja, csak hibernálja a kórokozókat, így a szaporodás gátlódik, azonban az életképesség megmarad. A felengedtetés után a mikrobák ismét „jó egészségnek örvendenek”, és nekilátnak átkos munkájuknak a gazdaszervezetbe jutás után. Például a fertőző májgyulladást (hepatitis infectiosa) és a poliomyelitist (Heine–Medin-betegség) egyes állatfajok mellett az élelmiszerek is közvetíthetik.

 

 

Az emberre veszélyes vírusok palettája igen széles: ide tartozik például az emberre és állatra egyaránt veszélyes, himlőt okozó poxvírus, a gyermekbénulást okozó Poliovirus, vagy a száj- és körömfájást okozó Picorna-vírus.

 

A vírusos fertőzések tünetei is igen változatosak. Az enterovírusok szívizomgyulladást, bordaközi ideggyulladást, agyhártyagyulladást, míg az adenovírusok vérzéses kötőhártya-gyulladást okozhatnak. A rotavírusok mintegy „lehámozzák” a bélrendszer belső felszínét, erős hasmenés kíséretében. A herpeszvírusok latens fertőzést idéznek elő, amely során a vírus genomja a fertőzött gazdasejt citoplazmájában nyugalmi állapotba jut, vagy akár be is épülhet a gazdasejt genomjába, és csak akkor merészkedik elő, ha az emberi immunrendszer legyengül. E vírusok szerepet kaphatnak a daganatok kiváltásában is. (Más vírusok is lehetnek tumorképzők, például a polyomavírusok állatokban okozhatnak daganatot.) Az úgynevezett szemölcsvíruscsoport egyes tagjai – a herpeszvírus mellett az adenovírus és a parvovírusok is ilyenek – szintén az immunstátussal arányosan fejtik ki hatásukat.

 

Egyes kórokozó vírusok inaktivációjához igen sok idő szükséges. A himlővírus például mintegy 260 év elmúltával veszíti el teljesen a fertőzőképességét. A fertőzés miatt elhunyt tetemekből tehát még hosszabb idő után is visszakerülhet más, élő emberi szervezetbe, akár belélegzés által is. Hasonlóan a régészeti ásatásoknál talált tetemekben, múmiákban vagy azok felületén előfordulhatnak alvó állapotú, régi korok járványos időszakaiból származó vírusrészek. A szibériai jég fogságából kiszabadított mamuttetemek is hordozhatnak olyan „hibernált” kórokozót, amelyre korunk embere nem rendelkezik védettséggel.

 

A vírusok gyakran ellenállnak a legmostohább körülményeknek is. Számos válfajuk képes átvészelni az emberi gyomor erős sósavját, és a pepszin, illetve tripszin enzimes lebontó hatását.

 

Az emberre veszélyt jelentő vírusok terjesztésében a háziasított állatok, tenyészállatok, rágcsálók mellett az ízeltlábúak is jelentős mértékben részt vehetnek, sőt vektorszerepük bizonyos országokban kiemelten jellemző. A szúnyogok és kullancsok mintegy 600 vírus átvivőjeként (vektoraként) szerepelhetnek. A korábban említett gyermekbénulást okozó Poliovirus rovarokban is nem ritkán előfordul, emellett a sárgalázt okozó vírust a moszkitók terjesztik a trópusokon. Az úgynevezett bunyavírusok közé mintegy 350 féle különböző vírust számlálnak, amelyek számos kórképet képesek kiváltani, például a Rift Valley-lázat, a nairobi álomkórt, a krími– kongói haemorrhagiás lázat. Ezek vektorai szintén a kullancsok és a szúnyogok.

 

A vírusok legjellemzőbb tulajdonsága a változékonyság. Egy-egy gazdaszervezetben szaporodva a genetikai állomány gyakran módosul, így a vírus újabb tulajdonságokra tesz szert. Ez a jelenség komolyan megnehezíti a hosszabb távú védettség biztosítását az ember esetében is. Az influenzát okozó vírusoknál is ez okozza a problémát, mivel az egyik vírusmódosulat ellen beadott vakcina a nemsokára megjelenő újabb variáns ellen már nagy valószínűséggel nem nyújt védelmet, így mindig újabb és újabb vakcinák kikísérletezésére van szükség.

 

Bio Gabi cikksorozatának első részét ide kattintva olvashatod:

 

HOGYAN VÉDJÜK EGÉSZSÉGÜNKET A VILÁGJÁRVÁNYOK IDEJÉN – tippek a Híradó helyett

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!

Vissza
Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!