A SZOMSZÉD LÁNY JÓ BŐR – AVAGY MIT TEHETÜNK BŐRÜNK FESZESSÉGÉÉRT?

2018 június 25. Marton Éva

Vagyis inkább a Szomszéd Lány teljes pánikban volt, hogy jó bőr vagy lógó bőr lesz-e a diéta végén, amikor eléri az ideális testsúlyt. Sorozatunkban ismét izgalmas és emberi kérdéssel rukkol elő Éva!

 

Kényes témát hoztam Nektek mára. Írtam már arról, hogy az ismerősök, barátok, család hogyan fogadták az átalakulásomat, és milyen véleményeket, kérdéseket, visszajelzéseket kaptam.

 

Az egyik legtöbbször feltett kérdés a bőr-téma volt. Lássuk be, amikor azt halljuk, hogy valaki 20-30-40 kilókat lefogy, magunkban hozzátesszük: persze, de hogy nézhet ki a bőre…?

 

Ugyanígy voltam ezzel én is. Az első tíz kiló után kezdtem észrevenni magamon, hogy bizony, a kényesebb helyeken – mint a fenék, belsőcomb, felkar, nyak – kezd az addig feszes bőröm plöttyedni. Huszonévesen egyszer már fogytam 20 kilót, és tudtam, hogy genetikailag jó bőröm van, minden gond nélkül visszahúzódott, és a terhességek alatt is szerencsés voltam, mert megúsztam striák nélkül. Igen ám, de az már tíz éve volt, és lássuk be, az idő múlása és a gravitáció ellenünk dolgozik!

 

Azon kezdtem töprengeni, hogy tök jó, hogy lefogyok, de tényleg, mi lesz a bőrömmel? Mint tudjuk a fészbúk és gugli a barátunk, így nekiálltam keresgélni. A budapesti menő klinikák horron áron kínáltak testkezeléseket, és remek photoshoppolt előtte-utána képek voltak a referencia. Ezeket alapból kilőttem, kizárt, hogy horror pénzért olyan helyre menjek, ahonnan senki élő embert nem ismerek, akinek a bőrével csodát tettek.

 

Ekkor történt, hogy a fészbúkon, egy receptet látva rátévedtem Dudás Lili oldalára. Lili fogyott negyven kilót, majd ezután fitnessversenyen indult. Bikiniben. Fényben. Élőben. Photoshop nélkül.

 

 

Na, gondoltam, végre egy élő ember, aki ekkora fogyás után jó bőr maradt, lesz ami lesz, én írok neki. Üzentem neki a fészbúkon, és kis idő múlva jött is a válasz. Röviden, tömören. Annyit mondott: edzés és testkezelés, ez a titok.

 

Hmm, ez érdekes, de biztos csillióbillióért jár valami szuper helyre. Hetek teltek el, amíg megérett bennem a gondolat, hogy megkeresem személyesen őt is, és a hölgyet is, akit a testkezelésre ajánlott nekem. Mai napig bánom, hogy nem a diéta elején mentem, sokkal könnyebb dolguk lett volna velem!

 

Felhívtam Marcsit. Azt mondta, 4.000 Ft-tól kezdődenk a kezelések árai, jöjjek el egy ingyenes konzultációra, és megnézi, mit lehet velem kezdeni. Odamentem, de rosszul voltam a gondolattól, hogy a combomon mutogassam a cellulitiszt, meg a tokámon a ráncokat, a hátamon a hurkákat. De Marcsi első szempillantásra olyan volt, mint egy barátnő. Nem plázacica, nem hordta fenn az orrát, nem nézett le, sugárzott belőle a megértés, a kedvesség, és látszott rajta, hogy imádja a munkáját. Olyan lelkes volt, hogy már-már azt éreztem, ő jobban akarja, hogy feszes bőröm legyen mint én! 😊

 

Aznap végül nem csak egy konzultáció lett a találkozásból, hanem átestem az első testkezelésen. Isteni volt. Azt mondta, keressem meg Lilit, ő a testem alapján, amit most lát, megbeszéli vele, hogy melyik testrészre mennyit kellene edzeni, hogy formába jöjjek. Azon a héten el is kezdtük Lilivel az edzéseket. Ez egy éve volt. Ha hiszitek, ha nem, a több tíz kiló fogyás ellenére gyönyörű maradt a bőröm. A belső combon, felkaron van még mit dolgozni, de közel sem látszik meg a bőrömön, hogy mennyit fogytam. Marcsinál nem csak a testem, de az arcom és a lelkem is épül, szépül.

 

Hosszú évek óta idén volt az első nyár, hogy kétrészes bikinis fotón is vállaltam magam sőt, a velem együtt diétázó barátoknak, ismerősöknek el is küldtem a képet, hiszen nincs nagyobb motiváció, mint egy hozzánk hasonló Szomszéd Lányt látni, aki pár lépéssel előttünk jár az úton. 😊

 

 

Hiszek benne, hogy a jó emberek megtalálják egymást, és közös hullámhosszon, erősítve, építve egymást, közösen bármire képesek.

 

Cikkeimben nem reklámozok termékeket, de azt hiszem, megbocsájtjátok, ha ezt a csodálatos két nőt, Lilit és Marcsit bemutatom Nektek 😊 Ez a cikk nekik is meglepetés, nem pedig marketingfogás, hiszen nem is tudják, hogy írok róluk, így az etelem.hu-n keresztül is szeretném megköszönni nekik a sok szeretetet, amit kaptam Tőlük! 😊

 

Marcsi: https://www.facebook.com/divamed.szalon/

 

Lili: https://www.facebook.com/dudaslilifit/?ref=br_rs

 

Tetszett ez a cikk? Olvasd el Éva korábbi írását is:

 

A SZOMSZÉD LÁNY KOCOG – HA KEDVE VAN…

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!

Vissza
Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!

Kapcsolódó cikkek