A GYEREK AZ ELSŐ A CSALÁDBAN – BIZTOS, HOGY EZ JÓ ÖTLET?

2018 április 29. Ábrahám Adrienn

A mostanában divatos, átlagos családfelállás szerint a gyerekek érdekeit helyezzük szem elé, őket tesszük a fontossági sorrend elejére. Lehetséges, hogy nem jól cselekszünk, és ez egy veszélyes ötlet? Vizsgáljuk meg, hosszú távon milyen hatással van az a szemlélet a gyerekekre, valamint a szülőkre és a családra nézve, hogy “a gyerek az első”!

 

Magyarországon általános elvárás: legyenek a gyerekeid a legfontosabbak, így vagy kellőképp önzetlen, s így biztosítod a család és a társadalom számára szükséges feltételeket.

 

Ennek megfelelve a legtöbb szülő hajlamos teljesen alávetni magát a gyermekeinek, pedig a helyzet az, hogy nem tesznek jót vele sem kis (vagy már nagyobb) utódaiknak, sem önmaguknak. Természetesen jószándékkal cselekszenek így – azt hiszik, ez a legjobb, amit tehetnek. De ez sajnos tévedés.

 

A szociológiai kutatások szerint sokkal nagyobb kockázatnak vannak kitéve azok a családok,
ahol a fontossági sorrendben a gyermekek állnak elől,
mint ahol önmagukat, és/vagy a házaspár tagjai egymást sorolják előre.
Ezt igazolják azok az adatok is, hogy a válások háromnegyede
a kisgyermek(ek) 0-2 éves kora között történik,
de legalább a krízis kialakulásának időpontja a kisgyermekes időszak.

 

Egy kisgyerek gondozása önmagában is sok energiát igényel, és a gyerekek kiharcolják maguknak a figyelmet (ez persze teljesen természetes). Ezen túl a hormonok és a biológia is dolgozik azon, hogy minél jobban kötődjünk gyermekeinkhez, és elegendő időt akarjunk szentelni nekik. Ha még külső nyomás, társadalmi elvárás hatására ráerősítünk erre a jelenségre, akkor önmagunknak, valamint a házastársunknak/párunknak nem marad tér.

 

Mondhatjuk, hogy ez az időszak “csak pár év”, amit ki kell  bírni. De figyeljünk: a párkapcsolatban akár néhány hét is elegendő, hogy eltávolodjunk egymástól, amikor nem jut elég időnk beszélgetni, egymásra figyelni – nemhogy pár év!!

Ugyanez igaz önmagunkra is: ha semmi időnk sincs pihenni, foglalkozni a gondolataink rendezésével, a stressz elengedésével, akkor az rövid idő alatt lelki egyensúlytalansághoz vezethet.

 

  • # Amikor azt gondoljuk, hogy önzőek vagyunk, ha a gyermeket kicsit másra bízzuk azért, hogy a párunkkal házastársunkkal időt töltsünk…
  • # Amikor azt hisszük, a gyermek minden szavára ugrani kell, és muszáj félbeszakítani a beszélgetést a társunkkal, hogy azonnal megmutathassa a legújabb játékát, mutatványát…
  • # Amikor azt hisszük, hogy óriási luxus kisgyermekesként magunkra is időt fordítani, és ezzel a gyerekünktől veszünk el valamit, vagy ártunk neki…

…akkor kérem szépen óriásit tévedünk! Ezt nem én mondom, hanem éveken át tartó komoly szociológiai kutatások igazolták. A részletek iránt érdeklődők keressék Dr. Skrabski Árpád és Kopp Mária munkáit, akiknél még volt szerencsém tanulni, s ezeket a dolgokat személyesen is hallhattam tőlük.

 

A magyarázat csupán annyi, hogy nem mindig lehet a gyermek pillanatnyi és hosszú távú igényeit egyszerre kielégíteni.
A gyermek rövid távú érdeke természetesen nem más, mint a figyelem és a gondoskodás. Objektív szemlélőként azonban láthatjuk: a csemeték nem csak annyi figyelmet igyekeznek kiharcolni, amennyi az egészséges fejlődéshez szükséges, hanem legtöbbjük lehetőleg AZ ÖSSZESET.
A gyermek hosszú távú érdeke, hogy stabil, biztonságos háttérben, egészséges és szerető családban nőjön fel. Ez a ház alapja, a többi pedig már a díszlet. (Ugyanígy lehet, hogy rövid távon örömet okozunk neki a gumicukorral, hosszú távon azonban árt az egészségének. )

 

 

Nem úgy teremtjük meg a gyerek számára a biztonságos hátteret, hogy a saját érdekeinket alárendeljük az övének, hanem úgy, ha tudatosan odafigyelünk a család MINDEN szereplőjére: a gyerek(ek)re, a társra (ha van), és önmagunkra is!

 

Talán mondani sem kell, a terápiás praxisomban sok olyan házaspár van, ahol a kisgyermekes időszak során alakult ki a házassági válság, s a gyermek(ek)nek való alárendelődés hozzájárult a krízis kialakulásához.

 

Az emberek még gyermekek nélkül sem ismerik önmagukat igazán, de csemetéik megszületésével az önismereti folyamat lelassul, vagy megáll. Ennek következtében nem tudják megfogalmazni igényeiket, szükségleteiket, ami hosszú távon komoly problémákhoz vezet.

 

Az is gyakori, hogy a szülők bebújnak a gyermek mögé: nem találják valódi életcéljukat, nem néznek szembe a problémáikkal, ezért inkább a gyermeknevelés körüli teendőkbe menekülnek, s azt mondják: “a gyermekem érdekében teszem, mert neki ez a legjobb!” De a végén kiderül, hogy nem is a gyereknek, hanem a szülőnek volt szüksége a gondoskodásra. 

 

S ki az, aki a végén a legjobban megsínyli a helyzetet, és teljesen tehetetlen helyzetbe kerül? Igen, a gyermek – akit a legjobban próbáltunk (volna) megvédeni, megóvni, s akinek a legtöbb időnket adtuk, önmagunkat feláldozva. Igen, szó szerint: feláldozzuk magunkat, s végül őt is, mert együtt kerülünk bajba.

 

Tehát kisgyerekes szülők figyelem: szánjatok időt egymásra és önmagatokra is! Ha hiszitek, ha nem, EZ A GYEREK ÉRDEKE IS, nem csak a tiétek!

 

Ráadásul ezzel a gyermeknek nagyon fontos dolgot fogtok megtanítani, aminek a későbbiekben hasznát fogja venni ő is. Így neki is több esélye lesz a boldog, önbizalommal teli életre, az önérdekérvényesítésre és a kiegyensúlyozott párkapcsolat kialakítására, ha megfelelő mintát kap, s azt viszi tovább.

 

Ahogy Szabó Péter motivációs előadó szokta mondani: a repülőn is kötelező protokoll, hogy a légnyomás csökkenése esetén az oxigénmaszkot először a szülőnek kell felvennie, és csak aztán a gyermekére adnia. Lehet, hogy elsőre kegyetlenül hangzik, de gondoljunk bele: csak így tudja menteni a gyermeket a szülő helyben és leszálláskor, zuhanáskor is! Mit is kezdhetne a gyermek egy ájult szülővel?

 

Ez a példa akármilyen ijesztő is, kiválóan szimbolizálja, hogy miért fontos magunkkal is törődni, és – csak látszólag! – önzőnek lenni. Sajnos kis hazánkban az önzőség fogalma összemosódott a jogos, önmagunk számára szükséges idővel. Nem is véletlen, hogy ennyi lelki problémával, depresszióval küzdő ember van…

 

Igenis van arany középút az önzőség és az önfeláldozás között! Az önfeláldozás és végtelen önzetlenség csak elsőre tűnik terézanyai viselkedésnek, valamint szuperszülőségnek, hosszú távon azoban időzített bombaként működik.

 

Ha tetszett szakértőnk cikke, olvasd el ezt is:

 

MENNYI ESÉLY VAN MEGMENTENI A VÁLSÁGBAN LÉVŐ PÁRKAPCSOLATOT?

 

◊◊◊

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!

Vissza
Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!

Kapcsolódó cikkek