TENTE, BABA! TENTE, ANYA?

2018 március 2. Bartos Rita

A KIALVATLANSÁG, így csupa, rémisztő nagybetűvel a babázás első pár hónapjának egyik legnehezebb kihívása. Miért is?

 

Nos azért, mert a pihenéssel töltött órák száma jóval alulmarad a normál alvásigénynek megfelelő időtartamon. Ha jut is idő, pihenni, elaludni már nem biztos, hogy sikerül. A kialvatlan szervezet pedig nemcsak fizikailag merül le, a kialvatlansággal küzdő anya és apa hamarosan mentálisan is elfogy.

 

A hosszútávon tartós ébrenlétet igénylő szituációk a felnőtt lét számára nem ismeretlenek, mindannyian megküzdöttünk már néhány vizsgaidőszakkal, határidős munkával, átutazott vagy más miatt átvirrasztott éjszakákkal. Ezek többségéről azonban tudjuk, meddig tartanak, mikor érnek véget, vagyis fel tudunk rá készülni, lerendezzük magunkban, hogy meddig kell kitartani.

 

A babázás okozta kialvatlanság azért más, így azért nehezebb, mert nem tudjuk előre megjósolni, meddig fog tartani. Vannak „klasszik” babák, akik 6 hetesen egyszer csak tényleg nekikezdenek 6-8 órát aludni, de az ettől eltérő alvásrend is gyakori. Ráadásul lehet, hogy a baba alvókája jó, de fáj a pocakja, később pedig majd jön a foga, hiányzik anya, és mindig lesz valami, ami miatt karikás szemekkel ébredünk, miközben még tulajdonképpen nem is aludtunk.

 

 

Mi lehet a megoldás?

 

Egy biztos, a jó akaróktól gyakorta elhangzó tanács, miszerint „Pihenj előre, mert szülés után már nem lesz időd!” – jól hangzik, de haszna sajnos nem sok van. Azt ugyanis, amiben még nem fáradtunk el, nem lehet kipihenni. A feladatmegosztás viszont sokat segíthet. A kezdeti időszakban, amíg van otthon segítségünk, hagyjuk a háztartást másra, és próbáljunk csak a babára figyelni, ez csökkenti a stresszt, és nyugodtabbá teszi azt a kevés időt, amit pihenéssel tölthetünk, így jobb eséllyel tudunk aludni is.

 

Ha reggel 7-kor még alszik a baba, aludjunk mi is, sem Anyának, sem babának nem kötelező a tyúkokkal kelnie! Ez valami érthetetlen, antik elvárás.

 

Végezetül, a kiborulást megelőzendő, próbáljunk meg lelkileg előre felkészülni arra, hogy kialvatlanok leszünk, és fogadjuk el a helyzetet, ahelyett, hogy folyton tiltakozunk ellene, és idegeskedünk miatta. Fáradtak leszünk néhány hónapig, ez van, de cserébe van egy csodás babucink, aki előbb-utóbb velünk együtt sokat fog aludni, csak kitartás!

 

◊◊◊

Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!

Vissza
Korábbi Okos Magos termékeink blnce néven érhetők el!

Kapcsolódó cikkek